Miért éppen Umbria?

Nem tudom, miért pont Umbria. Nem volt bakancslistás hely, nem néztem róla száz videót, nem volt kedvenc filmem, ami ott játszódik. Csak egyszer csak befurakodott a gondolataim közé, és ott maradt.

Van benne valami csendes, szelíd, olyan „nem akar tetszeni, mégis megfog” érzés. Nem toszkán hivalkodás, nem partvidéki napfényreklám. Csak egy domb. Egy templomtorony. Egy kávé, amit nem sietve hoznak ki. Egy kőfal, ami nem lett újrafugázva. Pont így jó.

A Trasimeno-tó például. Nem is tudtam, hogy létezik, míg meg nem láttam egy képen. És azóta nem tudom nem látni. Tiszta, sima víz, körülötte minden olyan... lelassult. Mintha ott tényleg lehetne levegőt venni.

És persze az étel. Nem a kifinomult, nem a látványtálalásos. Hanem az az egyszerű, meleg, füstös ízvilág, amitől kicsit jobban vagy. Meg a kenyér. Az olívaolaj. Egy falat sajt. Ennyi.

És valahol ott van Assisi is. Nem is a bazilika miatt, hanem az a furcsa béke, ami ott ül minden sarokban. Nem harsány, nem térítő – csak jelen van. Mint egy csendes ember, akivel nem kell beszélgetni ahhoz, hogy tudjad: melletted van.