Olaszország

Nem tudom, miért pont Umbria. Nem volt bakancslistás hely, nem néztem róla száz videót, nem volt kedvenc filmem, ami ott játszódik. Csak egyszer csak befurakodott a gondolataim közé, és ott maradt.

Van benne valami csendes, szelíd, olyan „nem akar tetszeni, mégis megfog” érzés. Nem toszkán hivalkodás, nem partvidéki napfényreklám. Csak egy domb. Egy templomtorony. Egy kávé, amit nem sietve hoznak ki. Egy kőfal, ami nem lett újrafugázva. Pont így jó.

A Trasimeno-tó például. Nem is tudtam, hogy létezik, míg meg nem láttam egy képen. És azóta nem tudom nem látni. Tiszta, sima víz, körülötte minden olyan... lelassult. Mintha ott tényleg lehetne levegőt venni.

És persze az étel. Nem a kifinomult, nem a látványtálalásos. Hanem az az egyszerű, meleg, füstös ízvilág, amitől kicsit jobban vagy. Meg a kenyér. Az olívaolaj. Egy falat sajt. Ennyi.

És valahol ott van Assisi is. Nem is a bazilika miatt, hanem az a furcsa béke, ami ott ül minden sarokban. Nem harsány, nem térítő – csak jelen van. Mint egy csendes ember, akivel nem kell beszélgetni ahhoz, hogy tudjad: melletted van.

Az olasz nők úgy rétegeznek, mintha csak véletlenül dobták volna magukra a ruhákat – mégis minden tökéletesen működik. Lágy esésű anyagok, jól megválasztott hosszok és egy kis rafinéria – ennyi a titok.

Egy csavart elejű ruha tökéletes alap, mert finoman formálja az alakot és játékosságot visz az összképbe, aztán erre jöhet egy rövidebb blézer vagy mellény, amely az arányokat szépen elosztja.

A ferde vonalak, mint például a keresztbe cipzáras felsőnél, asszimmetrikus szabások (számtalan ilyen tunikánk van) és sliccelt szegélyek mozgást és könnyedséget adnak, terelve a tekintetet a megfelelő helyekre.

A rétegek lezárásaként egy egyenes szabású, szűkíthető kabát tökéletes választás – elegáns, de nem merev, így minden összeállításba könnyedén illeszkedik. A lényeg, hogy az egész hatás természetes és laza maradjon, mintha csak úgy magadra kaptad volna – mégis minden pontosan a helyén van :)

Hogy indult?

A színek iránti szenvedélyem ezeréves. Sminkesként dolgoztam egy messzi-messzi galaxisban, valahol a 3 gyerek és az anyataxi előtti időszámításban.Szeretem a szép holmikat, szeretem, ha összeszedett vagyok, egy idő után a tükör azonban nem lett a barátom. 

Eredetileg olasztanárnak készültem, Olaszország a második otthonom volt mindig, így teljesen kézenfekvő volt, hogy a szép holmiért, a színgazdag, bohém, minőségi ruhákért és az összetéveszthetetlen dizájnért Olaszországba megyek majd.

. Úgy fest, az álomból valóság lesz. Minden simán és gördülékenyen ment: a technikai és a jogi háttér, a papírok, a dizájn, a virtuális háttér - valahogy ezt a kezdeményezést valamiféle könnyedség, egyszerűség hatja át.